Hónap: 2017 május

Veszprémről röviden

Veszprém munkaA mai virtuális túránkat a Közép-Dunántúlra összpontosítjuk. A város, amelyről szó van, közel van a Balatonhoz, és megyeszékhely is egyben. Ha azt mondom, hogy a „királynék városa” így beugrott, hogy melyik városról lehet szó?  Helyes a válasza, ez a város Veszprém. A királynék városa a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el. Három kistáj találkozásánál: északról, északnyugatról a Bakony hegyvonulata, délről a Balaton-felvidék. Keletről pedig a sík Mezőföld északnyugati nyúlványa által határolt, átlagosan 270 m tengerszint feletti Veszprémi-fennsík területén. A város neve a szláv bezprem szóból ered, ami köznévként nyelvészek szerint „egyenetlent”, „dimbes-dombost” jelentett, utalva Veszprém természeti adottságaira. Az is lehet azonban, hogy a város neve személynévi eredetű. Ebben az esetben szinte bizonyosan I.István unokaöccséről (Géza lányának gyermekéről), Bezprym lengyel fejedelemről kapta a nevét. A gyakran megrendezett minőségi fesztiválok, rendezvények ellenére Veszprémnek vannak még tartalékai a városi idegenforgalom fejlesztésében. A város számos más meglepetést is tartogathat az Ön számára. Ha kíváncsi, és érdeklődne álláslehetőségek után, látogassa meg az állás Veszprémben oldalt.

Avon tanácsadó álláslehetőség

Kazincbarcika állásKazincbarcika városában Szabados Nóra pályázatot hirdet Avon tanácsadó munkakör betöltésére. A munkavégzés helye Kazincbarcika és környéke. A pályázat részletei megtekinthetőek különböző álláshirdetésekkel foglalkozó felületeken, mint például a Kazincbarcika munka honlapon. A pályázat feltételei: kozmetikumok szeretete, valamint 18 éven felüli személy. Jelentkezni elsősorban a noncsika007@gmail.com e-mail címen lehetséges fényképpel ellátott önéletrajzzal. A sikeresen felvételt nyert személynek olyan feladatai lesznek többek között, mint a szakmával együtt járó munkák szakszerű ellátása, illetve a munkával kapcsolatos adminisztráció elvégzése, valamint az Avon termékeinek értékesítése. Amit kínálnak: teljesen ingyenes belépés, kötetlen munkaidő, saját időbeosztás, iskola, GYES vagy más munka mellett is végezhető plusz jövedelem szerzése céljából, teljesítményarányos jutalék, tréningek, akciók és ajándékok járnak, illetve semmiféle kötelezettséggel és elszámolással nem jár, valamint segítségnyújtás a munka elvégzésében.

Akár alkalmi, vagy teljes munkaidő itt megtalálhatja számításait!

Jászapáti munkaNapjainkban az információs és kommunikációs technológia óriási fejlődésen megy keresztül. Az innováció korántsem ért véget. Az elterjedést leginkább az okos telefonok, és a tabletek jelentik. A célcsoport, aki rajong ezért a technológiáért, az a fiatal korosztály. Napjainkban megfigyelhető, hogy már általános iskolások kezében is ott figyel valamelyik okos kütyü. Ezeket a készülékeket a gyerekek előszeretettel használják otthon is, akár több órán át. Érthető, hiszen megannyi filmet lehet rajtuk nézni, továbbá az internetet is lehet rajtuk használni. Nem mellesleg játszásra, kikapcsolódásra is alkalmas a tablet, vagy az okos telefon. Mivel a gyerekek szabadidejük legtöbb részét e készülékek használatával töltik, a sportolás teljes mértékben háttérbe szorul. Nyáron főként, amikor vakáció van, és a szülők nem tudják hová tenni gyermeküket. Főleg ha a nagyszülők sem érnek rá. Jászapátin vannak rendezvények, amelyek kifejezetten gyermekeknek szólnak. Az egyik ilyen program a Hagyományőrző tábor, ahol a lurkók megtanulnak agyagozni, faragni, szobrászkodni, festeni, gyöngyöt fűzni. A másik programlehetőség pedig a Jász Alkotók Köre alkotótábora. A gyerekekre felügyelni kell, így ha egy kis mellékesre szeretne szert tenni, a jászapáti álláshirdetések oldalon találhat alkalmi munkát akár ezzel kapcsolatban is. Ha azonban teljesen más érdekli, nyugodtan böngésszen a szakmák között.

Fiatalon is lehet dolgozni tanulás mellett!

Szeghalom munkaNapjainkban a felsőoktatásba egyáltalán nem egyszerű bekerülni. Vannak olyan hallgatók, akiknek sikerül állami ösztöndíjon tanulniuk, azonban a hallgatóság másik felének saját zsebből kell kifizetni a tandíjat. A szülők nem minden esetben tudják finanszírozni gyermekeik tanulmányait, éppen ezért a hallgatóknak dolgozniuk kell, már ha el szeretnék végezni a főiskolát, vagy egyetemet. A SzeghalomAllas.hu odalon részmunkaidős állást is lehet találni, sőt nem csak részmunkaidős, de akár alkalmi munkát is. A hallgatók tudnak dolgozni 4-6 órában, és mellette tanulmányaikat is tudják folytatni. A kereskedelmi láncok, valamint különböző vállalatok mindig keresnek diákmunkára embereket. Azonban nem csak főiskolások, vagy egyetemisták dolgozhatnak, hanem a középiskolások is. Manapság megfigyelhető, hogy a diákok nem igazán szeretnek elmenni a szüleikkel nyaralni, hanem leginkább barátaikkal, ismerőseikkel töltik szabadidejük nagy részét. Programokat szerveznek együtt, ezekhez pedig pénzre van szükségük. A cégeknek általában egy kikötésük van a foglalkoztatással kapcsolatban, hogy a diákok rendelkezzenek tanulói jogviszonnyal.

Autóval jó dolgozni!

Szerencs állásA jogosítványt már idejekorán le kell tenni, hiszen az élet számtalan területén még hasznát vehetjük. Azért érdemes minél előbb megcsinálni, mert sok időt vesz igénybe. Először az elméleti alapokat kell megtanulni, vagyis a KRESZ szabályait kell elsajátítani. Amennyiben ez megvolt, ezt követi a forgalmi, ami annyit jelent, hogy jöhet a vezetés. Vannak, akiknek könnyebben megy, és vannak olyanok, akiknek egy kicsit nehezebben, és több órát kell venniük vezetésből. A magánéletben bármikor adódhatnak olyan helyzetek, amikor gyorsan kell cselekedni, és nem tudunk várni a tömegközlekedési eszközökre. A szakmai életben pedig az a személy, aki vezetői engedéllyel rendelkezik, már előnnyel indul. Megfigyelhető, hogy manapság a legtöbb állás jogosítványhoz van kötve. A szerencsi állások oldalon megbizonyosodhatunk erről. A szellemi munkák közé tartozik a marketing asszisztens pozíció. Az állás betöltéséhez elengedhetetlen a megfelelő kommunikációs képesség, a tapasztalat, és a jogosítvány, hiszen itt a fő cél az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Mindez megnyilvánulhat akár személyes találkozásként is. A munkáltató kínálhat a jelentkező számára hosszú távú lehetőséget, akár extra juttatásokat is. Más álláshirdetésekkel is találkozhat a honlap facebook és twitter oldalán.

Siófok demográfia, gazdasági élet

Siófoki munkaSiófok lakossága az elmúlt évtizedekben majdnem a duplájára növekedett. A fiatalok és a 60 éven felüliek aránya 60-40%, ami nagyon kedvező. A munkanélküliség alacsony, mintegy 4-6%-os, Siófok jól teljesít a munkaerőpiacon. A foglalkoztatás terén a legtöbb lehetőséget az idegenforgalom kínálja, jórészt szezonális jelleggel. A gazdasági élet területén meghatározó a turizmus. A szállodaépítkezés az 1960-as években lendült fel, Siófok 1977-ben nyerte el az Európai Virágosítási Versenyének első díját. Gazdasági élete színes és virágzó, 800 fölött van a gazdasági társaságok száma és kétezret is meghaladják az egyéni vállalkozások számai. Többségük kereskedelemmel és szolgáltatásokkal, egynegyedük ipari tevékenységgel foglalkozik. Ha érdekli, hogyan teljesít Siófok a munkaerőpiacon, látogasson el az állás siófok weboldalra! Rengeteg kiváló állásajánlat található ezen a weboldalon, nemcsak a turizmus témakörében!

Budaörsről röviden

Budaörs állásA város lakossága a betelepítésektől kezdve lendületesen növekszik. 1785-ban 1417, 1836-ban 2223, 1910-ben 7395, 1996-ban 23868 fő lakosa volt Budaörsnek. Napjainkban 25.000 fő lakja. Manapság Budaörs Magyarország leggazdagabb települése. Sok kisebbség is lakja, működik cigány, görög és német önkormányzat. A második világháború előtt a lakosság jelentős része németajkú volt. A munkanélküliség jóval az országos szint alatt van. A város kapcsolatokat tart fenn a német Bretzfeld, a görög Pyrgos és a szlovák Kisújfalu településekkel. A településen az infrastruktúra fejlett. A gázzal való ellátottság az országos átlag feletti. A város dinamikusan fejlődik, főleg Budapest közelsége hat a 25.000 fős, kisvárosias Budaörsre ösztönzőleg. Egy ilyen dinamikusan fejlődő városban a munkalehetőségek is kiemelkedőek, nem véletlenül nagyon kicsi a munkanélküliek száma. A főváros közelsége ösztönzőleg hat a munkaerőpiacra is. Ha érdekli, Ön számára mit kínál Budaörs, akkor látogasson el a legfrissebb budaörsi állások oldalra!

Munkát keresni nehéz, de ezzel a módszerrel, sokkal könnyebb és kényelmesebb!

A kikapcsolódás, és a szórakozás ugyanúgy életünk részét képezik, mint a munka. Gondoljunk bele, ha állandóan dolgoznánk, előbb vagy utóbb fizikailag, és lelkileg is a padlóra kerülnénk. Ezért vannak a szabadnapok, illetve a szabadságok, hogy feltöltődjön az ember, valamint olyan dolgokat csináljon meg, amelyekre a hétköznapokon nincs ideje, és energiája. Azonban bekövetkezhet az a sajnálatos tény is, hogy valaki munkanélküli, és nem tudja hogyan tovább. Életünk olyan, mint egy hullámvasút, egyszer lent-egyszer fent. Azonban mi most megoldást kínálunk Önnek, hogy újra egyenesbe tudja hozni életét. Hajdúszoboszló állásAz állások hajdúszoboszló oldal gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy virtuális állásbörze. Az oldal egyik nagy előnye, hogy nem csak helyi, hanem akár debreceni álláslehetőségeket is tartalmazhat. Azért, hogy Ön könnyedén megtalálja a számára ideális állást, a szakmákat külön kategóriákban találja érdeklődési köreinek megfelelően. Amennyiben első kézből szeretne értesülni a legfrissebb, és legújabb álláslehetőségekről, iratkozzon fel a honlap hírlevelére, valamint kövesse a weboldal facebook és twitter oldalát is. Ameddig állást keres, érdemes a honlapot napi rendszerességgel felkeresni, azért hogy a legújabb ajánlatokra azonnal tudjon jelentkezni.

Pécs városa

Pécs Magyarország ötödik legnagyobb települése, megyei jogú város. Baranya megye és a Pécsi járás székhelye. A korai kereszténység egyik székhelye, amelyet a második században rómaiak alapítottak Sopianae néven. Ebből a korból származik, az UNESCO által Világörökségi listára vett ókeresztény temetkezési hely. 1009-től püspökség, 1367-től egyetem működött a városban. A püspökség alapításához Szent István király neve köthető, az egyetem kezdeményezéséhez pedig Nagy Lajos király. Janus Pannonius püspök tette a várost kulturális és művészeti központtá a középkorban. 1780-tól szabad királyi városi ranggal rendelkezett, amelyet egy mindössze 150 évig tartó török uralom előzött meg. A török megszállásból rengeteg építészeti örökség maradt fenn, mint Gázi Kászim dzsámija. Pécs alakulása óta színes nemzetiségek harmóniájában élte életét. A mai formájában is együtt él békességben a magyar, horvát és sváb nemzetiség. 2010-ben elnyerte Isztambul és Essen várossal együtt az Európa kulturális fővárosa címet, és a városban 4 nagyobb beruházásra került sor. Ezzel sok új munkalehetőséget teremtettek. Ha szeretne értesülni az aktuális állásokról látogassa meg a Pécs részmunkaidős állás weboldalt. A város 1998-ban elnyerte az UNESCO által megalapított Városok a békéért díjat, a kisebbségi kultúrákért tett erőfeszítéseiért.

Távközlési hálózat szerelő álláslehetőség

Sárvár városában a ZNET Telekom Kft. pályázatot hirdet távközlési hálózat szerelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye Sárvár és környéke, Vas megye területén. A pályázat részletei megtekinthetőek különböző álláshirdetésekkel foglalkozó felületeken, mint például a sárvári állások honlap. A pályázat feltételei: kábelezési munkálatokban való jártasság, „B” kategóriás vezetői engedély és a tetőn történő biztonságos mozgás. Előnyt jelent a hasonló munkakörben szerzett szakmai tapasztalat és az informatikai szaktudás. Jelentkezni elsősorban az allas@zt.hu e-mail címen lehetséges fényképpel ellátott önéletrajzzal. A sikeresen felvételt nyert személynek olyan feladatai lesznek többek között, mint a szakmával együtt járó munkák szakszerű ellátása, szervizelés, hálózat kiépítés, illetve a bekötési és hibaelhárítási feladatok ellátása. A cég egy versenyképes jövedelmet kínál felelősségteljes pozícióban egy stabil cégháttérrel rendelkező vállalatnál bejelentett, hivatalos munkaviszonyban.